Ti elgondolkodtatok már azon, hogy miért kedvelünk meg egyes előadókat.?
Én már voltam szerelmes (mit voltam, vagyok, s a lista egyre terjedelmesebb:) ) Szécsi Pálba, Lautrec-be, Tom Waits-be, Jószef Attilába, Mester Tamásba… és még sorolhatnám. Tiszta sor volt, hogy nem a hírnevük vonzó és nem is feltétlenül az, amit letettek. S az is, hogy ez a fent említett szerelem nem hasonlatos a földi szerelmi kapcsolatokhoz (azért hívom így, mert ezek ált. még elvárásokkal teltek), de nem is egyenlő holmi rajongással.
Egy sétám közben az a felismerésnek tűnő valami jött, hogy sokszor azért hatnak a művészek így, mert az általuk lerakott munkát csak úgy tudják széppé tenni, ha megnyílnak. Mintha egy kis kaput engednének kinyílni magukban, ahonnan kiárad valami igaz, eredeti, őszinte s művészetté válik. Ez az a féle eredmény, ami igazán hatni tud az emberekre.
Amatőr színész koromban minden alkalommal elmondta az oktatónk, hogy igenis, tegyük ki a szívünket a színpadra. Mert a művészet ilyen. Ellenkező esetben fel is út, le is út. Nemrég értettem meg, hogy miért is hangsúlyozta ezt annyit.
Persze híressé sok mindenki tud válni, van elég celebünk. De az éles kontúr a celebség és a művészet között a tiszta “szóban” rejlik.
A kérdés, hogy miért is szeretünk bele (vagy pontosítva: miért is szeretek bele én) holmi ismeretlen emberekbe pár letett kreálmányuk után? Miért nem hat a szomszéd gyerek ugyanígy?
Talán mert könnyebb szeretni azt, aki kiaad, mint azt, aki rejtőzködik. Úgy is mondhatnám, könnyebb meglátni azt, ami amúgy mindenkiben benne van. S hogy az emberek többsége nehezen nyílik meg, nem kérdés. Mindez a tézis persze egy perce meghalt, mikor ránéztem egy fölém hajoló fára, s nem éreztem kevesebbet iránta, mint a fent említett neves emberek kapcsán. De valljuk be, az a fa is maga volt az élet, a lét tiszta megnyilvánulása. Imádnivaló ez. Hát bátran legyetek szerelmesek bárkibe! Ha az ember nem vár el cserébe semmit, az maga a tiszta szeretet. Én már csak arra vágyom, hogy egyszer mindenkit így tudjak szeretni. – de ettől még jó pár sztereotípia választ el, ez van:) (Ellenben, ahogy egy bölcs barátom mondta, ha nem tudsz mindenkit szeretni, kezd eggyel!, s majd egyre több lesz.)
S ha egyet már szeretsz igazán elvárások nélkül, ott csalódás és fájdalom nem érhet. Mert ott szabadság van és élet!
(ps. fentiekért felelősséget nem vállalok, mert mikor leírom, már sosem ugyanaz, mint amikor épp átérzem:) )
Kommentek