Ott teremsz, pont mellettem. Mese.
Szemed csillog, arcodon széles mosoly,
s ugrálsz, mint egy boldog kisgyermek.
Szereted ezt az embert, ki ott énekel a színpadon, nagyon.
mintha szurkolnál neki, de persze, hogy mások is értékelik őt.
S a büszke boldogságban tombol már mindenki.
Lányok csapódnak melléd, simulnak egy táncra,
bájosan engeded, jöjjenek, senkit meg nem bántva, élvezed.
Én egy percre megállok, rezeg a levegő, észlelem bőrömön:
Te vagy az, boldog energiasugaraidban fürdöm.
Csak állok, élvezem és mosolygok.
Nem kell más, csak a jelenlét. Tökéletes itt és most!
Aztán a zene átjárja minden porcikám, táncom szilaj s ösztönös
Kellemes hullámok között mozgok, s nem érzek mást csak örömöt.
Végül már ezt sem. Transz. De felriadok hamar, távolodsz.
Ki vagy te, hogy megzavarsz, hogy visszabillentesz a menyekből is? – Duzzogok.
Táncom leáll s riadtan körbe nézek:
Táncom leáll s riadtan körbe nézek:
Rengeteg ember, szép lányok, bújós srácok, egyik épp a hajamat tépi, vagy simogatja
– élvezi, hagyom. Magamat nem zavartatom.
Mosoly formálódik arcomon..
Mosoly formálódik arcomon..
Nincs baj, csitulok. Valahogy rendben van ez így. Nincs itt a vég.
Hogy hogyan kerültem ide, s hogy Ő is itt.. csoda, ajándék.
Miért méltatlankodnék. Fene ebbe, hogy az ember mindig többre és többre vágyik.
Dühösnek lenni magamra, azt ne, jajj, menekülök ki a szabadba.
Leülök s lelnék békémre, de nem elég a csend, te máris megjelensz.
Számból nem jönnek értelmes szavak,
ölelés helyett páncélom felkapom, magamat eldugom,
s ha nem vagy elég bölcs, tán meg is bántalak.
Számból nem jönnek értelmes szavak,
ölelés helyett páncélom felkapom, magamat eldugom,
s ha nem vagy elég bölcs, tán meg is bántalak.
Legyen oka a pia, vagy én, vagy a mindenség, nem számít.
A zene már nem szól, a csoda távozott. Én meg barlangomba bújva már csak pislogok.
Milyen ostobává válik az ember, mikor nem szívből szól s a szeretet rettegésre váltja fel, tanult megszokásból.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: