Feltették nekem a kérdést: Miért nem fogadom el szimplán, azt ami van és kész. Mert jelenben lenni ennyi. Elfogadod szívből azt ami most van és örömödet leled benne.
Szépen hangzik. Annyira, hogy én sokáig játszottam is ezt: Mindent elfogadok, mindenkit szeretek! Aztán rájöttem, hogy a fenéket. Tök jól bemagyaráztam magamnak, még sokáig el is hittem, de nem tartok itt. Szívből-lélekből semmiképp.
És ha valamit nem tudsz elfogadni, a legjobb belátni, hogy erre biza képtelen vagy. És elfogadom azt, hogy nem tudom elfogadni, mert pontosan ez van. És ha lépni akarsz és jön egy löket, lépsz. Mert miért ne. Miért kéne elfogadnom egy munkahelyet vagy bármit és örökkön benne csücsülni, mert ez van. Ha éppen az van, hogy közben már pék szeretnék lenni, miért ne próbálhatnám meg.? Miért ne adnám meg magamnak a lehetőséget, hogy kipróbáljam, ha ahhoz van kedvem.? Ilyen nézőpontból pedig nem tűnnek olyan rossz dolognak a vágyak, sőt.:)
Megkaptunk mindent ahhoz, hogy azt tegyük, amit szeretnénk. Ez nem a „most” ellenzése. Ez sokkal inkább a lehetőségek kihasználása, a kreált korlátok felszámolása. Mikor is tennénk, ha nem most? Nincs olyan, hogy majd holnap…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: