Van az úgy, hogy túl nagy a nyomás! Túl sok a feladat és azt érzed, elhatalmasodnak fölötted a dolgok. Ilyenkor özönlenek fejedbe a megkérdőjelezetlen gondolatok, ilyenkor leszel képes áldozattá válni, egy szenvedő emberré, aki csak a nehézségeket látja maga előtt. Sőt, akár azt is, hogy bezzeg másoknak milyen könnyű.
Ilyenkor nagyon gyorsan neki lehet esni a párodnak, vagy bárkinek a környezetedben és szavaiddal jól megszurkálni. Ez kellően hat is, a feszültség szétterjed.
De aztán egyszer vége.
Leülsz, elcsendesedsz, meditálsz és úgy tűnhet, hogy a probléma és feszültség itt meg is szakadt. De igazából még nem. Benned lehet már béke, de a másikban maradhat tüske egészen addig, míg nem öleled át, csitítod le, nyugtatod meg. Ha nem teszed, s Ő nem adja ki, szépen gyűlik benne és egyszer majd jól visszakapod az egészet. Vagy, jobbik esetben, másnap sietve jön haza egy szál virággal kezében és megmutatja neked, hogy milyen hatalma is van a szeretetnek!
S akkor rájössz, mennyire is nevetséges tudsz olykor lenni. Mennyire is vicces a sok sötét gondolat, mennyire is lényegtelen minden, amit addig fontosnak hittél. Mert mindent felülír egy sokkal hatalmasabb érzés. Öröm, szeretet, boldogság….
És persze, hogy gyilkos hangulatba kerül az ember, ha olyanokat tesz, amit nem akar, amit épp nem szeret, de valamiért azt gondolja, hogy meg kell tennie azonnal, mert lényeges. Hát nem! Nem itt a lényeg.
Úgyhogy sziasztok pormacskák, koszos edények, büdös zoknik… nem húzom fel magam miattatok. Ha van kedvünk hozzátok, majd jövünk. Tudom, hogy úgyis mindig megvártok!:)
Köszönöm a páromnak, hogy mindig megtanít valamire! S bár azt nem merem megígérni, hogy nem jön még ezer komor felhő, de azt igen, hogy képes leszek gyorsan elfújni – talán, remélem!:D
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: