M4. Egy fiatal férfi hörögve énekel. Megjelenik egy-egy zavart, vagy ítélkezős tekintet, de a fiú csak tolja, nem jól, nem rosszul, de olyan élvezettel és szabadsággal, hogy az nagyon is rendben van. Kitör belőlem a nevetés, mert ez így ahogy van, zseniális. Koncert Kelenföldtől Keleti pu-ig. Aztán mellettem is mosoly, szembe is mosoly és szép lassan az M4-es metró egyik kocsija vidám, egymásra mosolygó, nevető emberek közössége lesz. Szép volt gyerekek! <3
Végállomás, megérkeztünk. Kis közösségünk tagjai mosolyogva válnak szét és olvadnak bele a tömegbe. Érezni, ahogy ez a varázslat szépen lassan szertefoszlik.
Abban a pillanatban viszont ott volt, mindenki megérzett valami igazit! És én csak annyit tudtam rebegni: Köszönöm Istenem az élményt!
Egy kis utóirat: ne feledjük, hogy mindez nem jött volna létre, ha nincs ott az indítógomb. Ez a különc, vagy csak részeg figura. Bárki is volt, egyet mindenképp megmutatott: ne félj más lenni! Ne félj szabad lenni, önmagad lenni és tedd azt, ami jólesik. Ha éppen énekelni egy metrón, akkor azt. Lehet, ezzel nem csak magadnak adsz, hanem mindenki másnak is.
Az eset után meg kifejezetten ajánlom ezt a kis videót, mert működik:
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: