Gyomrom izgatottan remeg miközben Monostorapáti felé tartunk a barátokkal. Egy kicsiny falu csak ez is, tán vannak szebbek is, jobbak is, nekem mégis szívem csücske ez a hely.
A Vén Platánban vár már sok régi cimbora, a kocsmáros párom rokona… van-e még itt olyan, kit nem ismerek? Lesz e örömzenélés, ha odaérek?
A képzelt jónál is jobb fogad (megint). Ölelések, köszöntések, kellemes beszélgetések… és beáll a zenekar, „újra hangol”. Hála Istennek, hogy itt lehetek! A zene indul, énekes barátunk rekedt hangja a bensőmig hatol. Ez a zene nem csak szól. Él! Él bennem, lüktet az ereimben, ritmust ad a szívemnek és a lábaim már el is indulnak. Szépen lassan óvatosan kezdik az ütemre, míg az egész testem mozgásba lendítik és beindult a tánc. Mámoros, örömteli, ösztönös. Nincs senki. Nem létezik semmi. Extázis!
Aztán emberek csapódnak hozzám minden egyes újabb számnál és köszönik meg, hogy együtt táncolhattunk. Nekem? Mit csinálok én itt? Nem csinálok én semmit! Csak vagyok és maximális lendülettel élvezek minden áldott pillanatot. Pont mint ők! Ünnepelünk, együtt! Ünnepeljük az életet! Boldog arcokat látok mindenfele. Egy mosolygó ringlispilen ülök és imádkozom azért, hogy sose kelljen leszállnom.
A zene viszont most is véget ér, de hála égnek, az érzés megmarad. Emberek jönnek-mennek. Megismerkedem fiatal székelyekkel, itt van Hobo csapata, és még sok olyan ember, akikkel most először találkozom. Mégsem érzem idegennek őket. Egységérzés, már megint. Nem érezni a köztünk lévő falakat, pedig milyen jól felépítettük. Mégis, vannak ilyen áldott pillanatok, amikor leomlik minden és ami megmarad az nem több a tiszta örömnél, elfogadásnál, szabadságnál, szeretetnél. Különb vagy-e nálam? Különb vagyok-e nálad? Itt és most nincs különbség. Mindenkiből ugyanaz árad.
Az élettörténeteket hallgatva sokban lelek fel hasonlóságot. A vágya pedig egytől egyig mindenkinek egy: szabadság, szeretet, öröm… S míg erről beszélgetünk, tán észre sem vesszük igazán, hogy ebben a pillanatban ott van mindez. A nagy álom egy picinyke időre teljesült. Sőt, talán már rég teljesült. Tán, ha figyelmesebbek lennénk rájönnénk, hogy minden mire vágyunk, már itt van előttünk. Csak ki kell nyitnunk a szemünket és a szívünket. Csak észre kell vennünk egymást. Csak elég, ha örülünk s eldobjuk ítéleteinket, félelmeinket és minden hitrendszert, mit kaptunk. Csak elég, ha halljuk a szívünk dobbanását és engedjük magunkat igazán élni!
Ölellek világ! Szeretek!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: