Körforgás 1. mese

Épphogy felcseperedett. Fiatal indián lány volt még és ámulattal nézett a férfira.
Tökéletes szépséget látott maga előtt. A férfi minden apró részlete elbűvölte. Testalkata, izomzata, arcának férfias, mégis finom vonásai és és a szemeiben rejlő csoda rabul ejtette a lányt.

Nem volt más, nem volt jobb, nem volt szebb. A férfi maga volt a hazatérés, a béke, a tűz.

Hamarosan az izzó vágy utat tört magának és egy csillagos éjszakán a lány és férfi eggyé lettek.
Úgy olvadtak egymásba és forrtak össze, mintha mindig is egyek lettek volna. Két apró részecske, ami az univerzumban addig kering, míg végre egységre lel.

Az Isteni jelenlét pillanatai voltak ezek. Összetartozásuk egyértelművé vált és úgy érezték, nincs erő, mely elválaszthatná őket.

Szerelmük gyümölcse hamarosan magot vetett és mások számára is láthatóvá vált, de sötét fellegek gyűltek és jelezték a vihar érkezését. A vihar pedig jött. Lovakon, fegyverekkel felszerelkezve támadt rájuk és mindenkit elűzött otthonából.

A lány csak szaladt és szaladt, be a rejteket adó fák közé. Rohant egészen addig, amíg a paták zaja elcsitult s mikor megállt, hogy szusszanjon, hirtelen éles fájdalmat érzett. Tudta, nincs tovább, ha marad megölik. Futnia kell. De gyermeke úton volt a nagyvilág felé. Ütemes fájdalmai egyértelműen jelezték jöttét.

Így, menekülés közben, haláltól rettegve, egy gödörbe szülte le Őt és takarta le levelekkel. Otthagyta.

Tudta, hitte, remélte azt, ami ezután történt. Ő meghal, ez nem volt kérdés, de a remény, hogy gyermeke életben maradhat, nyugalmat hozott neki.

A csata zaja csitult. Az indián férfi lassan vezette lovát a gödör felé. Gyermekét karjába vette és magával vitte.

Hamarosan megérkezett egy pici kalyibához. Az ajtóban szeretetet és békét sugárzó fehér emberek várták.

Az indián férfi szótalanul adta át nekik gyermekét, csak a szemei beszéltek.
Majd megfordult és ellovagolt.
Vissza nem nézett.

_______

Kissé zavart. Valamit keres. A boldogság titkát, a lét értelmét tán. Nem igazán találja még a helyét.
Szíve olykor elszorul látván ezt a világot. De itt van. Megkérdőjelezhetetlenül.

Emberek veszik körül és beszélget, nevetgél velük, mikor hirtelen meglát egy ismerős szempárt.

Nem tudja ki az a férfi, aki egyenesen felé jön, csak annyit, hogy ismeri. Ezeket a szemeket látta már.

Megismerkedik vele. A férfi társasága megnyugtató, de közben zavarja az a fura “ismerem” érzés.

Kis idő után elbúcsúznak.

A lánynak még olykor eszébe jut, de nem találkoznak többet. Az ismerős szempár eltűnik. Csakhogy nem örökre.

Pontosan egy év telik el addig, míg újra látják egymást.
A lány már biztos benne, régről ismeri ezt a férfit.
Jó barátokká válnak, megértik egymást és hamarosan kérdéseikre is megadatik a válasz. Igen, már találkoztak.
A gyermek, az a piciny fiú, ott a gödörben… Ő volt az.