Hallottam már ilyen zenét, szerettem, de mégsem mentem el goa buliba soha. Most jött, mert azt mondták jó, mert imádom az O.Z.O.R.A beszámolókat és képeket és vágytam már arra egy ideje, hogy megnézzem, milyen is ez “élőben”, a valóságban. Ott volt a bakancslistámon.
Nem tudtam mire számítsak, talán kicsit paráztam is attól, mi lesz. De a kíváncsiság és kalandvágy győzött. Vettem egy nagy levegőt hát, felkaptam egy jó barátom, aki szintén szereti ezt a fura muzsikát és elindultunk. Tudtuk, amit tudtunk. Hallottuk az összes pejoratív, negatív jelzőt, amivel az ilyen bulikat illetik. Mert ott mindenki ilyen, meg olyan és ezt használ, meg azt…
Ideje volt hát utána járni ennek az egésznek. Szív dobog, láb remeg és kb úgy éreztem magam, mint egy szűz kislány a beavatás előtt.
Mikor megérkeztünk, még nem voltak sokan. Pont csak annyian, hogy kapjunk egy kis időt az akklimatizálódáshoz és legyen alkalmunk megszemlélni a látványos díszletet. Igen, kicsit irigykedtem. Ránéztem még festékes kezemre és nem értettem, miért nem is festek ilyeneket. Másként nézve, rájöttem arra, hogy kell festenem ilyet! Yupiiii, mekkora ötlet. Milyen csodás színek és formák. Elragad. Nem véletlenül olyan, amilyen. Tökéletes háttere a zenének. Pont felerősíti a zene hangulatát. Pont kell az egész, így egyben.
Az emberek: Ugrálnak, mosolyognak, tombolnak, szabadok. Ez jött elsőre. Sok a fura figura köztük. Vannak, akik szépen kiöltözve jönnek. Passzolnak a díszlethez, a hangulathoz és vannak, akiken azt látod, hogy igen, ez az ember ilyen figura és kész. Sok a raszta, sok a szín, sok a szép nő. De bárki bármilyen is, minden apró különbség feloldódik a tánctéren. A tánctéren, ahol először azt éreztem, öreg vagyok én ehhez, aztán meg azt, hogy én erre nem tudok táncolni, aztán meg azt, hogy ugrálok mint egy majom… Átmentem az összes kötelező beavatási görcsön pár perc alatt és ámulattal néztem az önfeledten tomboló embereket. Nem volt más lehetőségem hát, be kellett csuknom a szemem és várni. Várni arra, hogy a zene átjárjon, hogy a ritmus és az érzések behatoljanak a szívemig és beindítsák az egész testem. És bumm! Csodás volt. Gondoltam leírom, de nem lehet. Ez egy érzés. Szerelem. Életöröm. Szabadság…
Már biztos voltam abban, hogy erre csak rászokni lehet. Addiktív. Nagyon erősen.
Egy idő után úgy döntöttünk, megpihenünk kicsit. Kimentünk a hangulatosra alakított udvarra és megállapítottam, hogy feltehetően belecsöppentünk egy szabályokat nélkülöző világba. Egy mindegy milyen vagy, és mindegy mit csinálsz világba. Egyszerűen nem lehetett érezni a korlátokat. Hogy ezzel az érzéssel meg ki mit kezd, az ő dolga. Én élveztem. Nagyon.
Aztán újra tánc a félhomályban színek, lüktető zene, és egy ritmusra járó embertömeg közepette. Mintha az egész kavalkád egyetlen erős szívdobbanássá válna. Egység? Igen, itt könnyen megérzed.:)
De egyszer eljön itt is a búcsú ideje. Mit mondjak. Kifejezetten fájó elindulni. Egyik valóságból a másikba. A másikba, ahol könnyebben futsz bele szabályokba, korlátokba, feladatokba. Szinte kikerülhetetlenül.
Taxi jön, taxis pedig érdeklődve kérdezget. Én meg mesélek lelkesen, boldogan. Ő kissé értetlenül hallgat, aztán elmondja, hogy ezek az emberek még fiatalok, ki akarnak lógni, lázadnak, de majd felnőnek, és majd megérnek… Én meg besüppedek potom 39 éves, vékonyka testemmel az ülésbe. Khm. Sötét van. A bácsi biztos nem vette észre szemem alatt a ráncokat.
Vagy már megint itt az ideje ráébrednem arra, hogy még mindig gyerek vagyok. Hogy amiről a sofőr bácsi beszél, rám lehet, sosem lesz így igaz. Nem azért, mert feltétlenül úgy van minden, ahogy a kissé szomorkás, megtört taxis látja, gondolja. Nem.
Csupán csak valahol mélyen az egész alján ott van a nagy büdös igazság talán. Hogy feladat van, felelősség van, szabályok vannak és ebben kell létezni szabadon. És ez olykor nehéz. Mert a valóságunknak csak egy része volt ez a party. Csak egy OFF az egészből. Még az is lehet, hogy egyfajta menekülés. Menekülés a vágyott, nagy betűs szabadságba. Mert itt és most… olykor nem találjuk. Olykor elveszünk, kétségbeesünk és értetlenkedünk. Mert ez a felnőtt világ olyan fura. Furább mint a goa buli közönsége. A felnőtt világ elvárja, hogy okos legyél, hogy ilyen legyél, meg olyan. Ezt tedd, meg azt. Így viselkedj, meg úgy. Ezt illik, azt nem. És ezt szabad, azt meg nem…
Mennyivel tisztább egy olyan közeg, ahol mindez nem számít. Mennyivel közelebb áll alapvető emberi létezésünkhöz és természetünkhöz. Mennyivel csodálatosabb. Nem, ez a buli mégsem a menekülősről szólt. Jóval inkább arról, hogy visszamenjünk a gyökerekhez. A tiszta, emberi létünk forrásához és beugorjunk szívünk legmélyére.
Így talán könnyebb rálátni másnap, hogy a taxis bácsi, meg a felnőtt világ, pont olyan alapokon nyugszik, mint mi magunk. Csak egy kicsit sok a smink a felszínen. Hát nézzük el neki. <3
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: