Mi tettem ma?
Üresnek tűnt minden, béke volt. De dolgoznom kellett. Azt éreztem lassú vagyok, nem megy úgy. Fáradtan zsibogott minden porcikám.
Aztán valahogy elég lett. Én ma fel akartam köszönteni szülinapján a főnököm, de nem mertem. Merthogy fene tudja illik-e, vagy sem? Úgy döntöttem nem illik. Ettől viszont nem lett jobb. Közben írt egy kollégám és szívességet kért. Nagyon kedvesen.
A mindenit! Elég ebből. Vessük bele magunkat az életbe. Ha egóval, hát egóval. Már az sem érdekel, hogy mi mozgat, csak az, hogy legyen jobb, most.
Így hát fogtam magam és írtam a kollégámnak, hogy küldje csak az anyagot. Igaz, leizzadtam, mikor megkaptam, mert fene érti ezeket a bonyolult, túlcifrázott szerződéseket. De nem baj, csak megoldom. Csak akarni kell talán. Így is lett. Este el is küldtem a már kész doksikat és szinte azonnal jött a válasz és köszönet. Már megérte. Örültem, hogy segíthettem.
Utána írtam a főnökömnek és végre felköszöntöttem. Azonnal meg is könnyebbültem. Mennyi buta gondolat jár az agyunkba, ami korlátoz minket. Ideje volt már ennek is. Csak nem bűn egy köszöntés? És nem, nem az, láthatóan örült neki. Na ugye. Mosolyogtam én is.:)
Avagy, ahogy feléledtem, két embernek azonnal örömet okoztam.
És még nincs vége. Hisz itt az új vászon, és új festék, és lesz még meglepi! Én meg izgatottan várom, hogy vajon majd tetszik-e. 🙂
Hiba, ha örülök annak, ha örömet okozhatok? Egó működés ide vagy oda, ez jó dolog. Nincs kedvem korlátozni. Mondjuk úgy, tudom, hogy igazán nem ez számít, hogy nem ettől lesz egy ember örökkön békés, bölcs és boldog, de ettől még ez jó…
Mondá mindezt most egy egyszerű ember, aki igenis örül, ha más arcára is mosolyt csalhat olykor. Legalább egy pillanatra.