Az első nem ismerek rád. Az első olyan megnyilvánulás egy régi barát részéről, amire nem tudsz mit mondani. Csak mosolyogni. Mit is mondhatnék erre. Én sem magamra. Hogy ismernének rám, mikor azt sem tudom, ki vagyok. Zene szól, az emberek szépek… Csak nézem őket, s mosolygok, mást most nem tehetek. Nem tudok.
Jó csak ülni és nézni őket. De nem, nem ezt szokták meg. Hisz én voltam, aki a legcserfesebb, legpörgősebb volt ilyenkor. Kissé szomorkás pillantásokat vetnek rám, mint akik hiányolnak valamit. Édesek. Olyan édesek, hogy úgy döntenek, nekik ebből elég. Akarnak. Az egyik a karomat húzza, a másik a lábamat emeli le a székről. Mennem kell, mennem kell táncolni. Fogadd, ami jön, mondom magamnak:)
Becsukom hát a szemem, hallgatom a zenét és táncolok.
Majd elfáradok, leülök, újra hívnak… hogy lehetne nekik nemet mondani. Mind olyan kis csupa szív, nyíló virág… mosolygok, ha rájuk nézek.
De aztán eljön az est csendesebb része, amikor már halkabb a zene és teret kap a társalgás. Egyik barátuk meg is talál. Soha nem hallottam még a történetét így egyben. Mit is mondhatnék neki? Látom a fájdalmát, látom ahogy elkapta és maga alá gyűrte a szenvedés, látom kínjait, kétségbeesését, bizakodását, reménykedését, kiútkeresését… Oly szép ez a fájdalmas és kérdő tekintet. Oly szép, hogy nem tudok neki okosat mondani, nem tudok neki jó tanácsot adni. Mert a története ellenére mindaz, ami valójában felcsillan belőle, csak a tisztaság, szeretet és béke. Csak nézem, mosolygok, hallgatom és úgy érzem, minden rendben van. Vajon elhinné ezt nekem? Elhinné, hogy a sok feladat, fájdalom, kín, nehézség mellett is minden rendjén van? Nem tudom.
Csak buzdítani vagyok képes és arra kérni, hogy lássa a lényeget, ami még a fájdalmas történetét is átszövi: az a szeretet. Mosolyog. Azt mondja, igaz. Szeret! És táncolni megy… Már csak egy libbenő alak…
Kicsivel később ráeszmélek, hogy már mindenki mámorban és áldott tudatlanságban úszik. Elfogyott a bor és a pálnika is… Körülnézek megint. Mosolygok.
Értem, igen értem őket. De most intek egyet és hazamegyek, mert tudom, soha nem kell azt mondanom, hogy Isten veletek!:)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: