Soha nem nézek focit! Utálom a focit! Nem értem, miért jó nézni? És még üvöltöznek is közben. Hát, csak szép zöld fű van, labda, meg futkározó emberek. Mégis imádta apám és izgatottan, kiabálva nézte, most meg a párom műveli ugyanezt. Sőt, a barátai is.
Igen, a Barca jó csapat. Messi zseni… na de kérem, akkor is… nem túlzás ez egy kicsit?
Aztán jött egy nap, mikor párom épp egy dokumentarista filmet nézett a magyar válogatottról. Felfigyeltem rá, majd pillanatok múlva már ott néztem vele. Annyi pofont kapott már a magyar foci, annyit ócsárolták, hogy kiváncsi lettem, mi is lehet mindennek a hátterében.
A film egész jó volt. Sikerek, bukás, még több bukás, könnyes szemek, megfáradt tekintetek, és a végen ott volt egy felcsillanó reménysugár. Lehet jó, lehet ez jobb…
Kezdtem kapisgálni már, hogy abban, amit ott néznek a tévében mennyi munka, mennyi fájdalom, mennyi remény van. Mennyi akarás, mennyi harc…
És ma, életemben először leültem igazán meccset nézni. A barátok furán néztek rám, nem is értették hirtelen mi van.
Kaptam sört, zsíroskenyeret, beültem a fotelbe… Igazán kellemes. Ha csak ezért nézik, már akkor is kezdem látni, mi lehet a jó ebben.
A múltkori film után egyértelmű volt, hogy az Ausztria – Magyarország meccset nézem meg elsőként. Valljuk be, erre még az is leül, aki nem szereti a focit. Lehet ennél jobb első élményt választani?
És akkor még nem is tudtam, mi lesz a vége:)
A meccs első percétől elöntött az izgalom. Körmöt rágtam, morgolódtam, sikítoztam, kapálóztam, és olykor a két kezem spontán imádkozó pózt vett fel. A pasik vhogy megtűrtek, úgyhogy le a kalappal előttük!
De nem is ez a lényeg. Az az első gól a lényeg! Az az öröm és eufórikus érzés. Az a büszkeség. A könnyek, ahogy elnéztem ezeknek a fiatal magyar focistáknak az örömét. Az ott tomboló hatalmasra nőtt, magyar tömeg. Az az érzés, hogy most minden magyarnak egy ütemre jár a szíve… Eszembe jutotott a film… Mennyi keserűség, mennyi kétségbeesés, mennyi küzdelem előzte mindezt meg.
Hát, ha valamit ezentúl nézni szeretnék, az a magyar foci lesz.
De a gól után újabb izgalom jött. Basszus, még rúghat a másik is gólt… De nem, erre ne is gondoljunk. A barátok azt mondják: no para, szurkoljak, hogy legyen még egy gól. És én újra, még nagyobb hévvel és lendülettel kezdtem bele sikításba, imába, imába, imába…
És igen, lett két gól és én is üvöltöttem! És már értettem, nagyon értettem mindent!
Köszönöm ezt az élményt! Köszönöm Fiúk!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: