Illik vagy sem… Az ünnep akkor is ünnep

Nem tudom illik-e egy főnöknek ajándékot készíteni? Tartok tőle, hogy ezer félreértésre adhat okot a fejekben.

Azt hiszem, ezt csak az fogja tisztán érteni, aki engem ismer. Nem vagyok az az alkat, aki egy elismerésért jópofizik. És sajnos olyan sem, aki egy főnököt különb embernek lát, mint másokat. 

Mert egyik főnök sem másabb másoknál. Csupán csak feladatokat ad ki, koordinál, stb. És ahhoz, hogy segítsük a munkáját, nem felnézni kell rá, vagy félni tőle, hanem a legjobb tudásunk szerint együttműködni, és tenni a dolgunkat.

Így állok én a főnökökhöz. (Legalábbis azokhoz, akik nem direkt arra mennek rá, hogy rettegésben tartsák az alkalmazottakat. Azokhoz, akik főnökként is emberek maradtak) És ha egyet még kedvelek is, tisztelek is, netán még hálás is vagyok  neki, akkor ünneplem. Ünneplem és ajándékot készítek. Egy embernek, akit jó meglepni, akinek jó mosolyt csalni az arcára bent, a szürke hétköznapokban. 

Így hát festettem neki. Most lett kész. És mivel nem akarom, hogy egy percre is kellemetlenül érezze magát mások miatt, nem sikítozom ugrálva hangosan, nem ölelgetem meg, hanem csak szépen csendben beslisszolok az irodájába, hisz most úgyis szabin van, és otthagyom neki. Ha mellé rakok egy kacsintó fejet, úgyis tudja ki volt és azt is, hogy miért. 

De jajj, édes istenekém, hogyan tartsam mindezt a meglepit magamba. Hogy ne mutassan meg most azonnal mit kap? Utálok meglepit adni. 

Jajj, édes istenekém, hogy lehet ezt még ennyi ideig titokban tartani? Értem már, miért az utolsó pillanatban készülök el mindig az ajándékokkal. Nagyon is értem.

Kész, megmutatom és ha alkalom van rá, odaadom. Mennyivel egyszerűbb is lenne így, mint óvatoskodni, mint aggódni, hogy ha szabi alatt írnék neki, az illetlenség lenne és túl sok.

Mennyire elveszek olykor ebben a szövevényes, felnőtt világban. 

A kép amúgy szerintem szép lett. Stílusos, letisztult és értelmezhető. Illik az irodába. De azért direkt kicsi méret, hogy ha mégsem tetszik, könnyen el lehessen dugni egy fiókba. 

Na mindegy. Majd. Remélem, ha megszárad a festék, akkor is elégedett leszek vele. Máskülönben nem is adom oda. Ez esetben meg ennek a posztnak sem igazán lenne értelme. Bár minek van? 

Igen, egy alvásnak.  A mai gondolatoknak búcsút intek. Már csak a mély csend maradt.