A jó, a rossz és a csúf

A jó, a rossz és a csúf 

Milyen jó cím. Tökéletesen leképezi mindazt, ami most van.

Mert jó vagyok, meg rossz, mert szép vagyok, meg csúnya. Nem tudok csak jó lenni, és nem tudok csak rossz lenni. Senki nem képes erre. Lehet, többet rakunk az egyikből a mérlegre, mint a másikból. Majd fordítva.

De a lényegen ez mit sem változtat. Megvan bennünk minden. Tagadhatatlanul.

Ahogy a nap és sötétség váltakozik ott fent, ugyanúgy változunk mi is vidámmá, szomorúvá, kedvessé, haragossá… Olykor szépnek látjuk magunkat, olykor csúnyának… És ez rendjén van. Tökéletesen rendben van.

Milyen mókás, mikor észreveszem, hogy haragszom magamra, amiért épp haragszom. Ezek szerint még duplikálni is tudom az élvezetet:)

Hálát adok az égnek azért, hogy legalább odáig eljutottam, hogy megértéssel tekintsek arra a lényre, aki olykor dühös, olykor suta, olykor szétszórt, olykor zavart. Ez is én vagyok. És örülök neki.

Ma is voltam zavart, szomorú, vidám, dühös, kedves, morcos, és béna, aki képes arra, hogy leegye magát, amikor a főnöke is részt vesz az ebédnél. No jó, ez utóbbi megy nélküle is, csak így még cikisebb.:)

Szóval beszélgessünk csak egy kicsit a jellemünkről. A jó, az illendő, a tanult dolgokról, aztán szemléljük meg, hogy minden jóra való törekvésünk mellett, vajon tényleg igazán jók vagyunk-e. 

Mindig kedvesek, mindig őszinték… vagyunk? Valóban? Ahogy a spiri úton haladók egy része mondja, maga a fény? Ha igazán őszinték vagyunk magunkhoz, nem látunk semmit, amit negatívként emlegetnek?

Ugyan már, dehogynem. Mert igen. Fény vagyunk. De az a fény, ami az univerzummal egyenlő. Az pedig bizony csak van és fogad be mindent, ami épp jön. El lehet nyomni vágyat, haragot, szenvedést, de az attól még van. És helye van. Helye van az univerzumban. Ahogy helye van a sötétségnek és a fénynek.

Még annak a lelkiismeret-furdalásnak is helye van, amit mindezek miatt érzünk. Mert egyszer azt mondták, a piros alma okés, a zöld meg gáz. És mi megtanultuk, hogy a rossz az rossz. 

Nem azért nem vagyunk állandóan csak rosszak, mert ezt tanultuk. Bár egy-egy tanult dolog, vagy hiedelem, valóban megvakíthat sokakat, de alapvető természetünk mégis többről szól, mégis másként működik. A leggonoszabbnak tartott emberekben is hiszem, hogy ott van a jó is. Arrogánsan mondhatnám az is, hogy tudom. Csak ők olykor a jónak nevezett dolgot nyomják el, míg sokan az ellenkezőjére törekednek.

Ettől még itt van velünk minden. S ha igazán őszintének sikerül lennünk, s nem nyomunk el semmit, bizony a felszínen is színesebbek leszünk. Ilyenek meg olyanok. Másoknak tetszőek, vagy épp nem tetszőek. 

De inkább utaljának olykor, minthogy azzal küzdjek folyton, hogy elnyomjam, ami épp bennem van. Mi értelme? Úgyis elmúlik a jó is, meg a rossz is. Csak pörög, forog a sok érzelem, gondolat, jellem. Én meg most épp csak szemlélem ezt és na tessék, a végére megint oda jutok, hogy szeretek.:) Már megint szeretek mindent!:)

De mindegy, holnapra úgyis feledem és kezdem a játékot megint, csak hogy a végén megint eljussak majd ide. Erre az igazán békés helyre:)