Elegem lett a hisztis, nyafogós, jajj, de félek írásokból. Meguntam magam. Már megint. Hm, mindig el kell jutni a maxig ahhoz, hogy az ember belássa, nem szenvedni jött ide. Nem félni. Nem megbánni. Csak élni!
Már megint le kell tenni az eskümet. Már megint oda kell állnom magam mellé és azt kiáltani, nem lehet baj! Sosincs baj!
Élsz, érzel, szeretsz. Nem számít más. Nincs külvilág. Csak te vagy, ki megnyilvánul így, vagy úgy, mint mindenki más. Csak megnyilvánul… csak szavak, színek, formák. Csak egy nagy kavalkád.
Nincs se jó, se rossz ebben az egészben. Egyszerűen csak itt van velem, velünk minden. Az élet pedig áramlik, s formát ölt minden egyes percben.
Így nézvén elszáll a rágódás. Elszáll a félelem. Nincs olyan kérdés, hogy ez, vagy az miként sül el. Így nézve nagyon nincs semmi más, csak a végtelen!
Nincs baj mama! Már érzem, újra érzem… Minden rendben!:)
Erről jut eszembe egyik kedvenc filmem épp.
Éles kritikája az volt, hogy irreális és idegesítő, hiszen a valóságba nincs ilyen idióta nő… ?:)
Én azt hiszem ismerek egy hasonlót:)
Kommentek