Remegő kézzel nézegettem frissen vásárolt repjegyemet. Utazás időtartam 11 óra, 45 perc. Átszállás 1.
Vissza majd még hosszabb lesz és az átszállás is több… De ez most még nem érdekes.
A lényeg, hogy potom tíz év után újra repülök. És megint egyedül. Valamiért mindig így alakul. Valamiért mindig egyedül kell útra kelnem. Pedig sokszor megesik, hogy olyan kicsinek érzem magam a hatalmas nagyvilághoz képest, hogy attól félek, elveszek. Most pedig igazán nagy lehetőséget kaptam erre.
Rokonok hatalmas, megpakolt bőrönddel támadnak meg a hírt hallva. Szelektálnám a sok cuccot, de mind hasznosnak hat. Így végül csak pár váltas ruhát dobok hozzá. Minden más úgyis lesz ott, ha egyszer megérkezem.
A napok várakozással, és izgatottságal telnek. Az érzés, ami bennem munkál, leírhatatlan.
Kalandvágy, félelem, elszakadás, találkozás, búcsú… Egy idegen világ vár. Egy másik kontinens.
Az utazás előtti napra elcsitul bennem minden. Lopva nézem kollégáimat. Ők is hiányozni fognak. Nem értem mikor, és hogyan szerettem meg ennyi embert. De közelségük olyan megszokottá vált, mint a levegő vétel.
Van, akit módom van megölelni, s van, akit már nincs. Mindegy. Találkozunk még.
Ágyamba fáradtan dőlök este. Lányomat magamhoz húzom. Holnap útra kelek… És simán fog menni minden, mert fentről mindig védenek.
S már az éj lágy érintéssel le is csukja szememet.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: