“Többet kéne kérdeznie.” – “Túl sokat kérdez, legyen önállóbb.”
Ma lelassultam. Ma ez a két ellentétes igény csendült fel bennem a munahelyi értékelésem kézhezvétele után. Hiába lett egész jó az eredmény, csak ültem bambán, meredtem a kérdőívre és alig haladtam a munkával.
Valami piszkált, valami ott motoszkált bennem, ami egészen addig nem hagyott békén, míg meg nem hallgattam:
Nem lehet senkinek megfelelni! Képtelenség!
Te pedig meg akarsz felelni! Ismerd be, hogy meg akarsz felelni! De nézz csak oda: tök ellentétes vágyaik vannak. Most kérdezni fogsz, vagy nem fogsz kérdezni? Lásd már be, hogy képtelenség mindkettőt teljesíteni. Valamelyik elégedetlen marad. Hogy döntesz? Mit csinálsz?
Nem csináltam semmit! Hirtelen csak belémhasított a még saját magam előtt is letagadott tény és végre bevallottam: Igen, meg akartam felelni. Basszus. Igen, hittem, hogy leheséges. Pedig nonszensz! Mennyire nonszensz! És én mégis…
És én… Ki? Ki a fene vagyok én? Jajj igen, ismerem szépen felépített személyiségem. Sok éven át készült. Cuki, segítőkész, bolondos, szétszórt, naiv, lelkes…. Még neve is van, bár az annyira nem tetszik neki. De mindegy, a lényeg, hogy van neve és története. És egészen megszerettem. Szép munka! Egy baj van csak: ma megint valótlannak hatott.
Ez a névvel ellátott személy úgy tűnt, csak azért olyan amilyen, mert azt hitte, megválthatja a világot, megmentheti az embereket és természetesen megfelelhet az elvárásaiknak.
Ha nem szerettem volna oly sok éven keresztül, most szídnám, de nem tudom hibáztatni. Talán értem.
De akkor most mi lesz? Hogan fogok tudni az elvárt értékekben fejlődni? Édes Istenem! Ha önmagam választom, ez is képtelenség! Azonosulni? – Ezt várják, meg egy csomó olyan dolgot, amit ez a cuki lány bizonyára megpróbálhat még teljesíteni… Csakhogy én már sikítva üvöltök fel az egész alól. Mert nem tudok nem önmagam lenni. Egyre nehezebb. Egyre nagyobb képtelenség. Hazugság!
Fejlődés. A fejlődés önmagam felé visz. Vágyom csak lenni. Vágyom elengedni azt a cuki kislányt. Vágyom megmutatni magam! Mert érzem, hogy valós vagyok. Valami létező jó. És ez az édes kislány a történetével csak egy apró füllentésem.
Cuki kislány… Istenem. Mi van ha eltűnik teljesen?
És ha még marad is… Meg akarja-e valaha újra próbálni ezt a megfelelős játékot? Tud-e azonosulni?
Képes lehet erre bárki, ki mindennek már belátta tökéletes értelmetlenségét?
Nem hiszem.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: