Céltalan kísértet a réten.
Zavaró zaj a térben.
Üresség a mindenségben.
Nem értem, én nem értem…
Libbenő szellő éri arcom,
egy gyógyító lehelet.
Érzem bőrömön táncolni
a hűvös életet.
S felköhintek,
mint ki sok kátrányt evett.
Itt élek én is!
Itt élek köztetek!
Egy céltalan kísértet a réten.
Zavaró zaj a térben.
Üresség a mindenségben.
De nem értem, én nem értem!
Vijjognék mint vércse,
szállnék a magasba,
de apró testemet
csak két lábam tartja.
Földi béklyó ez.
Itt van a helyem.
De nem értem.
Mégsem értem.
Én játszottam, mint ti!
Nevet is kaptam!
S mégsem lettem az,
mint minek tanultam.
Sárgaság ül arcomra,
ha rátok nézek.
Szemlesütve lesem,
miként cselekedtek.
Hol helyetek van,
nekem miért nehéz a föld?
Miért ad hiába
minden gyönyört?
Miért van e csend?
Szívemben a heg?
Mi fájón nyilal,
ha reggel ébredek.
Céltalan kísértet a réten.
Zavaró zaj a térben.
Üresség a mindenségben.
Nem értem, én nem értem…
Miért nem találom helyem.?
