Az úgy volt, hogy bár lelkes akril felhasználó vagyok, kaptam egy készlet akvarellt, azzal a címszóval, hogy próbáljam ki.
A gondom alapvetően annyi volt vele, hogy gyermekkorom elcseszett vízfesték képei jutottak róla eszembe. Azok a kudarcos esetek, amikor a kutya szeme lefolyt a hasáig, a ház ablaka ajtó nagyságúra olvadt szét, és sorolhatnám nap estig. Szóval kissé félve nyúltam ehhez a folyós, vizes valamihez.
De a kalandvágy hajtott. Meg a most már biztos menni fog érzés. Annyit megtanultam, hogy az a jó, ha vizes, ha folyik, és mókás a színek játéka így. Sőt, az is nyilvánvalóvá vált, hogy vannak olyan képek, amik kifejezetten akvarellel mutatnak jól. Például ez a kép is.
Igen, az akvarellnek van egy specko látványa, hangulata, játékossága, ami közel áll a szívemhez. Ugyanakkor még mindig azt mondom, nem ez a legegyszerűbb technika. Legalábbis nekem nem az. Bár ha az időtényezőt nézzük, el kell ismerni, hogy ez a festmény készült el a leghamarabb.
Így a bennem dúló csata még nem dőlt el. Régmúlt emlékek, iskolapad, és látványos akvarell festmények keverednek bennem egyszerre.
Egy biztos, ezután a kép után rohantam vissza az akrilhoz, mert az valahogy megynugatatóbb. Vagy csak ismerősebb. Vagy csak nincs annyi rossz emlékem róla…
Majd kiderül miért is.
https://m.facebook.com/BohemFestolany/
