1.0Pillanathttps://pillanat.cafeblog.huChristyhttps://pillanat.cafeblog.hu/author/krisztina-gerseigmail-com/Találkozás <div>Ott teremsz, pont mellettem. Mese.</div>
<div>Szemed csillog, arcodon széles mosoly,</div>
<div>s ugrálsz, mint egy boldog kisgyermek.</div>
<div>Szereted ezt az embert, ki ott énekel a színpadon, nagyon.</div>
<div>mintha szurkolnál neki, de persze, hogy mások is értékelik őt.</div>
<div>S a büszke boldogságban tombol már mindenki.</div>
<div>Lányok csapódnak melléd, simulnak egy táncra,</div>
<div>bájosan engeded, jöjjenek, senkit meg nem bántva, élvezed.</div>
<div>Én egy percre megállok, rezeg a levegő, észlelem bőrömön:</div>
<div>Te vagy az, boldog energiasugaraidban fürdöm.</div>
<div>Csak állok, élvezem és mosolygok.</div>
<div>Nem kell más, csak a jelenlét. Tökéletes itt és most!</div>
<div>Aztán a zene átjárja minden porcikám, táncom szilaj s ösztönös</div>
<div>Kellemes hullámok között mozgok, s nem érzek mást csak örömöt.</div>
<div>Végül már ezt sem. Transz. De felriadok hamar, távolodsz.</div>
<div>Ki vagy te, hogy megzavarsz, hogy visszabillentesz a menyekből is? - Duzzogok.
Táncom leáll s riadtan körbe nézek:</div>
<div>Rengeteg ember, szép lányok, bújós srácok, egyik épp a hajamat tépi, vagy simogatja</div>
<div>- élvezi, hagyom. Magamat nem zavartatom.
Mosoly formálódik arcomon..</div>
<div>Nincs baj, csitulok. Valahogy rendben van ez így. Nincs itt a vég.</div>
<div>Hogy hogyan kerültem ide, s hogy Ő is itt.. csoda, ajándék.</div>
<div>Miért méltatlankodnék. Fene ebbe, hogy az ember mindig többre és többre vágyik.</div>
<div>Dühösnek lenni magamra, azt ne, jajj, menekülök ki a szabadba.</div>
<div>Leülök s lelnék békémre, de nem elég a csend, te máris megjelensz.
Számból nem jönnek értelmes szavak,
ölelés helyett páncélom felkapom, magamat eldugom,
s ha nem vagy elég bölcs, tán meg is bántalak.</div>
Legyen oka a pia, vagy én, vagy a mindenség, nem számít.
A zene már nem szól, a csoda távozott. Én meg barlangomba bújva már csak pislogok.
Milyen ostobává válik az ember, mikor nem szívből szól s a szeretet rettegésre váltja fel, tanult megszokásból.rich