Egy észrevétlen lélegzet

Szabadnak lenni. A mai nap boszorkányai előadták, szerintük mi is az. Nagyon okosak tudunk lenni, olykor bölcsek.

Aztám hazaindultam. Szeretek egyedül mászkálni, nézni az embereket, a fényeket, a növényeket, az épületeket, bármit, ami épp megfog. Általában így van. Ma üres volt az út. Mérhetetlenül üres, mégis teli tartalommal.

Egyedül voltam. Csak álltam, csak vártam a buszra. Emberek suhantak el mellettem, az esti fények megszínesítették a sötét utcákat… Szép volt. Szabad voltam. Csak ma elveszett. Az a fura elveszett érzés, csak az volt velem. A tanácstalanság, a magány, az értetlenség. Mit keres ez a pici porszem itt?

S vajon tényleg azon múlik a szabadságom, hogy nem engedek senkit magam mellé igazán társnak? Vajon szar lenne-e kéz a kézben sétálni? Vajon szar lenne-e szomjazó, éles, lüktető vágy helyett valakire ráborulni? 

Valóban másokon múlik, hogy szabadok vagyunk-e? Vajon lehet-e egy másik kezét fogva is szabadnak lenni?

Ma, azt mondom igen. Mert sosem mások korlátai miatt leszünk rabbá, csak magunk ostobasági miatt. Igen, a cellában is lehet szabad a rab. Nem a rács az, ami korlátokat szab.

Nem a párunk az, nem a gyerekeink, nem a szüleink, nem a kormány. Mi magunk! A szabadság utáni vágyam és lázadásaim során ezt az egy tényezőt feledtem csak el. Ezt a piciny pontot itt, aki elveszetten áll az utca forgatagában. Szabadon, mégis saját ideológiái közé zárva. 

Nekem a szabadság ma a: lehet!

A lehet függni, lehet csüngni, lehet hibázni, lehet még önmagam korlátozni is.

Mert az a szabad akarat, amit kezünkbe adtak, csak ennyi: Bármi lehet. Ebben a térben, ebben a világban, bármi lehetséges. 

Szenvedhetsz, vágyhatsz, lehetsz egyedül, lehet társad, szerethetsz, utálhatsz… Szabad! 

Szabad ezt leírnom, szabad az írásommal másokat zaklatnom. Szabad felvállalni a következményeket. 

Szabad szeretni, szabad szeretkezni, szabad inni most magamban, szabad lenni. Mert vagyunk, itt vagyunk. S tök mindegy mit hiszünk, születésünk óta szabadok vagyunk. 

Azt hiszem csak rajtunk áll, hogy észre vesszük ezt, vagy sem. 

Rajtunk áll, hogy mit kezdünk ezzel. 

Történetesen én ma előkapom a (tán merő félelemből) baráti sorba pakolt párom, és nekiesek. Mármint ha úgy alakul. Mert ez is csak egy lehet.

Lehet, fél perc múlva mindez máshogy lesz. Mert itt minden csak áramlik s az egyetlen biztos dolog csak az, hogy e pillanatban is lélegzek. Szabadon! Mert életem minden egyes pillanata ez: egy észrevétlen lélegzet. 

Ma szabadon szenvedtem, holnap tán szabadon boldog leszek. Minden jót és rosszat szabadon gerjesztek. 

Tök mindegy hol vagytok, s épp mit tesztek. Vegyétek észre, hogy szabadnak születettek. S ez így marad, bármi is lesz.

Csak észre kell venni…

s bármi lehet.