Pillanat

Nem jött össze, elbasztam. Ilyen ez a “nem kell mindent megtanulnod és értened”, a “majd rájössz a saját hibádból”, “minek mindent elmagyarázni és megmutatni” munka. Totálisan elegem lett az egészből. Előző éjjel még azon küzdöttem, hogy hogyan segítsem ki Kanadába szakadt, szegény sorsú exemet a bajból. Mert hát egy fizetésből nehéz, meg ugye még Floridába… Tovább »

Annyit írok magamnakUjjaim csak kopognak Fénybillentyűk dobognakSzívbillentyűk zokognak Annyit írok magamnakNyálasat, vagy fájdalmastMeguntam a szavakatCsendet vágyok, hatalmast Annyit írok magamnakUjjaim csak kopognakHolnapra tán elhalnakS nem hallod meg hangjukat Szívzörej az éterbenHoldsugár az égenRemény múló mesébenHit e földi létben Ezernyi rejtett versem Ez vagy mind énnekem... Tovább »

Nem tudom. Nem tudom, hogy vagyok. Azt mondom jól, mert már hazudni is tudok. Dübörgő szívvel munkába haladva, hallgatom a dalokat, s szárnyra kelek egy bágyadt napsugár alatt. És hiszem, hogy nincs gát, és nincs vég, hogy ember mindenre képes, mert csodás e lét. De utam mégis elkanyarodik, lábam súlyként érzi a kínt. Fejem meghajlik,… Tovább »

“Többet kéne kérdeznie.” – “Túl sokat kérdez, legyen önállóbb.” Ma lelassultam. Ma ez a két ellentétes igény csendült fel bennem a munahelyi értékelésem kézhezvétele után. Hiába lett egész jó az eredmény, csak ültem bambán, meredtem a kérdőívre és alig haladtam a munkával. Valami piszkált, valami ott motoszkált bennem, ami egészen addig nem hagyott békén, míg… Tovább »

Szabadnak lenni. A mai nap boszorkányai előadták, szerintük mi is az. Nagyon okosak tudunk lenni, olykor bölcsek. Aztám hazaindultam. Szeretek egyedül mászkálni, nézni az embereket, a fényeket, a növényeket, az épületeket, bármit, ami épp megfog. Általában így van. Ma üres volt az út. Mérhetetlenül üres, mégis teli tartalommal. Egyedül voltam. Csak álltam, csak vártam a… Tovább »

Szar! Nincs rá jobb szó. Búcsúzni szar! Utálom. Nincs vígasz. Ilyenkor az ember igenis képes meghalni, összetörni, hogy aztán ájult kómából ébredve hónapokig szedegesse össze a darabjait. A mellkasom egyre jobban szorított, ahogy közeledett az indulás órája. De az idő kegyetlen, csak halad előre, míg végül ott találod magad ölelő karok között és nem hiszed… Tovább »

Nehéz beszélni az élményekről. Az ottani világról és életről, hisz annyira szokatlan volt, annyira hihetetlen. Igazán nem tudtam hova tenni magam. Nem voltam túrista és nem voltam helyi lakos sem. Csak egy ember, aki pár napig együtt volt szétszakadt családja egyik felével. Így az ottlétem sokkal inkább az együtt töltött időről szólt, mint a hatalmas… Tovább »

Szombat van, s mi korán kelünk. Kézipoggyászomba bedobom még laptopom és a két festményt, amit a fiúknak pingáltam. Jó érzés vinni a vásznakat. Valami hazai… Elgondolkodom… Pár perc múlva úgy döntök, hogy se festéket, se ecsetet nem hagyok otthon. Kell. Kell, mert az egyik képen még úgyis dolgoznék kicsit. Kell, mert kell a lelkemnek… Valami… Tovább »

A helyszín: A zenekarnak kijelölt terem még üres. Vastag, sötétbordó függönyök fedik el a kilátást, és ugyanezek adnak keretet a színpadnak is. Mennyire jellegzetes szín ez. Csúnya zöld, bordó, esetleg kék…. Tipikus Művház színek. Bármelyik passzol ezekhez a sötétbarna, ódon asztalokhoz. Pont úgy néz ki minden, mint gyerekkoromban. Elkap a nosztalgia. Eszembe jut, ahogy ott… Tovább »

Hideg szél mar az arcomba. Annyira ismerős érzés. Tombol bennem egy emlék. Igen, ez itt majdnem olyan. Friss és fagyos. Csak itt nincs hó. Csak mégis kicsit más. De olyan. Olyan kellemes. Olyan légies. Olyan valótlanul természetes…  Caplatok hazafelé, lábaim a zene ütemére járnak, egy újabb szép pillanat… Most váltam el a lányomtól a suli… Tovább »