Pillanat

“Többet kéne kérdeznie.” – “Túl sokat kérdez, legyen önállóbb.” Ma lelassultam. Ma ez a két ellentétes igény csendült fel bennem a munahelyi értékelésem kézhezvétele után. Hiába lett egész jó az eredmény, csak ültem bambán, meredtem a kérdőívre és alig haladtam a munkával. Valami piszkált, valami ott motoszkált bennem, ami egészen addig nem hagyott békén, míg… Tovább »

Szabadnak lenni. A mai nap boszorkányai előadták, szerintük mi is az. Nagyon okosak tudunk lenni, olykor bölcsek. Aztám hazaindultam. Szeretek egyedül mászkálni, nézni az embereket, a fényeket, a növényeket, az épületeket, bármit, ami épp megfog. Általában így van. Ma üres volt az út. Mérhetetlenül üres, mégis teli tartalommal. Egyedül voltam. Csak álltam, csak vártam a… Tovább »

Szar! Nincs rá jobb szó. Búcsúzni szar! Utálom. Nincs vígasz. Ilyenkor az ember igenis képes meghalni, összetörni, hogy aztán ájult kómából ébredve hónapokig szedegesse össze a darabjait. A mellkasom egyre jobban szorított, ahogy közeledett az indulás órája. De az idő kegyetlen, csak halad előre, míg végül ott találod magad ölelő karok között és nem hiszed… Tovább »

Nehéz beszélni az élményekről. Az ottani világról és életről, hisz annyira szokatlan volt, annyira hihetetlen. Igazán nem tudtam hova tenni magam. Nem voltam túrista és nem voltam helyi lakos sem. Csak egy ember, aki pár napig együtt volt szétszakadt családja egyik felével. Így az ottlétem sokkal inkább az együtt töltött időről szólt, mint a hatalmas… Tovább »

Szombat van, s mi korán kelünk. Kézipoggyászomba bedobom még laptopom és a két festményt, amit a fiúknak pingáltam. Jó érzés vinni a vásznakat. Valami hazai… Elgondolkodom… Pár perc múlva úgy döntök, hogy se festéket, se ecsetet nem hagyok otthon. Kell. Kell, mert az egyik képen még úgyis dolgoznék kicsit. Kell, mert kell a lelkemnek… Valami… Tovább »

A helyszín: A zenekarnak kijelölt terem még üres. Vastag, sötétbordó függönyök fedik el a kilátást, és ugyanezek adnak keretet a színpadnak is. Mennyire jellegzetes szín ez. Csúnya zöld, bordó, esetleg kék…. Tipikus Művház színek. Bármelyik passzol ezekhez a sötétbarna, ódon asztalokhoz. Pont úgy néz ki minden, mint gyerekkoromban. Elkap a nosztalgia. Eszembe jut, ahogy ott… Tovább »

Hideg szél mar az arcomba. Annyira ismerős érzés. Tombol bennem egy emlék. Igen, ez itt majdnem olyan. Friss és fagyos. Csak itt nincs hó. Csak mégis kicsit más. De olyan. Olyan kellemes. Olyan légies. Olyan valótlanul természetes…  Caplatok hazafelé, lábaim a zene ütemére járnak, egy újabb szép pillanat… Most váltam el a lányomtól a suli… Tovább »

Tudom, hogy Kanadáról kéne írnom, de most nem megy. Idő sem igen van rá. Ünnepek környékén még akadt volna, de én festettem! Reggeltől estig, napokon át. Úgy kellett az ecset, s a vászon, mint a levegő. Élvezettel kentem a színeket, nagyokat szippantottam a különleges festék illatba, és örömmel néztem egyre tarkábban pompázó, maszatos kezemre. Egyszerűen… Tovább »

Remegő kézzel nézegettem frissen vásárolt repjegyemet. Utazás időtartam 11 óra, 45 perc. Átszállás 1. Vissza majd még hosszabb lesz és az átszállás is több… De ez most még nem érdekes. A lényeg, hogy potom tíz év után újra repülök. És megint egyedül. Valamiért mindig így alakul. Valamiért mindig egyedül kell útra kelnem. Pedig sokszor megesik,… Tovább »

Azt mondták, küldjem el. Jobb lesz majd neki, és nekem. S hittem ennyi, csak ennyi ez. El kell engedni, mi nehézséget teremt. Menekülni, bízni jobban. Hinni abban, hogy szebb lehet. Hogy egymás nélkül jobban megy. S már majdnem mondtam: – Menjél innen! Legyen másként, legyen szebb. Engedd, hogy zavar nélkül éljek! Hidd el jobb lesz! Jobb… Tovább »